Noir

 2011.01.19. 10:08

Teljes tíz éven keresztül... nem láttam a Napot, mert éjszaka és hajnalban voltam ébren.

 

Címkék: cholnoky lászló

Arc és hátraarc

 2010.12.24. 04:27

A szavak pontosak és illedelmesek, máskor kétértelműek, rendetlenek és maszatosak.

Az eladó azt mondta, amikor vettük, hogy Robika száz évig fog élni. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó lesz neki.

 

Külön ismeri a fákat, látványként, és külön a nevüket, szóként. Van néhány eseti összefüggés, a fenyőfát fölismeri, a nyírfát, a gesztenyét is. A gyümölcsfákat is, ha van rajtuk gyümölcs.

Leszereltek, elvesztettem a szüzességem, és még csak fél négy.

Kamilla sminkeli magát, újrateremti a fikciót. Megrázza a haját, álcázza a kis fákat a szeme körül, eltűnnek a szkepszis árulkodó nyomai.
 

Garaczi László: Arc és hátraarc (egy lemur vallomásai),

Magvető Kiadó, 2010, p. 8, 9, 95, 162, 163.

Címkék: garaczi lászló

Emberi feladat

 2010.04.29. 10:27

"Ez az emberi feladat - mondta az anya, és tükre előtt ült, hervadó szépségét bámulta.
- Egy napon el kell veszíteni azt, akit szeretünk. Aki ezt nem bírja el, azért nem kár, mert nem egész ember."

 

Címkék: márai sándor

Egy polgár vallomásai

 2010.02.28. 19:15

[...] a fordító mindig elvetélt író is, ahogy a fényképész elkallódott festő.

 

(Márai Sándor: Egy polgár vallomásai I–II, Akadémiai–Helikon, Budapest, 1990, p. 233.) 

Címkék: márai sándor

Kant, ringló

 2010.02.02. 20:59
A kanti szövegek nagyon nagy szövegek, ezt az is bizonyítja, hogy kiállták a ringlószilvapróbát.

A ringlószilvapróba mellbevágóan egyszerű gyakorlat. Az eternit lapos asztalra leteszem a gyümölcsöt és a könyvet, beleharapok a gyümölcsbe, majd rávetem magam a könyvre. Ha mind a kettő kiállja a kölcsönös támadást: a ringlónak sikerül bennem kételkedést ébreszteni bennem a könyv iránt, és a szöveg sem tudja megrontani a gyümölcs ízét, akkor tudom, hogy fontos vállalkozás közelében járok, sőt akár kivételesnek is mondható vállalkozás közelében, olyannyira kevés mű akad, amely nem oldódik fel, nem tűnik nevetségesnek és önelégültnek az aranyszínű golyócskák csodálatos, leves zamatosságában.
 

Címkék: barbery muriel

Nyál

 2009.12.16. 10:08

Arra a rengeteg nyálra gondoltam, ami a csókolózással jár, és rögtön szomjas lettem.

Nesze Neked, Terézanyu!
...és a többi: moly.hu

Címkék: rácz zsuzsa

Morzsák

 2009.12.02. 10:23

Az emberben annyi megaláztatás halmozódik fel az évek során, hogy még az is valóságos csoda, ha krumplis pogácsa bír lenni, nem pedig kenyérhéj...

(Szerelemkollázs
p15.)

Címkék: lajta erika

Aranyér

 2009.11.28. 18:04

Aki a szabreszt tüskéstül eszi, ne csodálkozzon, ha kijön az aranyere.

(könyvtáros blog)

Címkék: keret edgar

Tükör

 2009.11.27. 09:06

Maf most a webcamerát használta tükörnek a hajszárításhoz, de azért jó lenne a tükör környékén egy konnektor

(Maf bloggerina egy Plurk-je)

...olyan lelkifurdalásom van mindig, ha véletlenül nem könyvekkel, hanem emberekkel vagyok, hogy az szörnyű.

(másnap...)

Címkék: maf 1blogger

...rajz rohanó vizeken

 2009.11.26. 12:06

Mielőtt a víz súlya mélyebbre nyomta volna a papírt, a két hosszanti végénél ujjai közé fogta, de nem feszítette ki teljesen, hagyta, hogy középen egy kicsit megsűllyedjen. A fekete tinta legfelső rétege ekkor már levált a papírról és ott lebegett közvetlenül az íráskép fölött, egy pillanatra még meőrizve a kalligráfiát, mintha a sötét betűket a világosan áttetsző vízbe rajzolták volna.

(Kreatúra / magány)

Címkék: farkas péter

Foghíjak

 2009.11.18. 17:03

...arról is megfeledkeztem, hogy gyerekem legyen, mert az én férjem több gyerekkel is felért, ...

 

Címkék: hrabal bohumil

Fancsikó és Pinta

 2009.11.18. 16:04

Szórendek résein kúsznak hozzánk tévedéseink.

Címkék: esterházy péter

Félreolvasva

 2009.11.17. 14:55

Addig élt, míg a macskajaja kitartott.

(samfreaud blog)

Címkék: 1blogger

A kefekötő

 2009.11.16. 11:56

-Hát te mit csinálsz itt?
-Iszom.
-Miért iszol?
-Hogy felejtsek.
-Mit?
-Azt, hogy szégyellem magam.
-Miért szégyelled magad?
-Mert iszom.

Címkék: saint exupéry antoine de

the linguist

 2009.11.09. 16:42

Remember that to a linguist «gender» means kind, not sex.

 

(Steven Pinker, The Language Instinct)

Címkék: pinker steven

Intézet

 2009.11.05. 12:30

bolyongtam a romanisztikai intézetben, arra gondoltam, hogy olyan ez az egész, mint Pelevin egy beszívott látomása. azt hiszem, ha még kevesebbet alszom, jönnek a hangok is, de azt inkább nem próbálom ki.

(maf blogja)

Címkék: maf 1blogger

mesterséges sziget

 2009.11.04. 14:07

felmostam magam körül az egész lakást h az ágyon kelljen maradnom a tanulnivalómmal.

(agnus blog)

Címkék: 1blogger agnus

Az elveszett cirkáló

 2009.11.03. 15:47

Ne zavarj, Rozsdás! Nem látod, hogy gyilkolok?

 

De kicsinyes vagy ma! Persze hogy felkötnek. De hát hadihajó-lopásáért csak nem adnak Signum Laudist?

Egy évre való szén, olaj és pókerkártya van benne.

 ...egy hajó kért segítséget. Rohamosan süllyednek, de Piszkos Fred azt mondja, ne zavarjuk őket.

 Piszkos Fredről lemossák a vezetéknevét.

Hajtogasd egyre, hogy... első célunk, hogy összehozzunk egy kerekasztalt! Ugyanis, ahogy őexellenciája szavaiból kivettem, ettől a bútordarabtól igen sok függ.

 Sajnálom fiúk, de pillanatnyilag nem érek, rá. Sürgős nősülnivalóm van.

 

(a Korcsmáros-képregény nyomán)

Címkék: rejtő jenő

Kazohinia

 2009.10.28. 14:19

Sehogy sem tudta megérteni, mi a különbség as bűn és a büntetés közt. Hosszas magyarázataim után is csak időbeli különbséget vélt felfedezni köztük, és nem tudta, miért csinálunk két azonos fogalomra két külön szót, melyek tulajdonképpen csak időrendben különböznek, (...)

(p73.)

 

Címkék: szathmári sándor

Szerep

 2009.10.20. 17:12

Légy középszerű vagy gyenge, dolgozz mint egy rabszolga, és kapsz egy jó kis mellékszerepet a saját életedben.

L.Boholy

Címkék: lotterfeld boholy 1blogger

Kosár

 2009.10.20. 14:40

Az Ön kosara pillanatnyilag üres, tolja feszt az arcomba a rögvalót a márkás melltartókat árusító weboldal.

ZetorLeila

Címkék: 1blogger zetor leila

Kedves Ismeretlen

 2009.10.19. 12:32

Olyan szép itt! Olyan a Vár, mintha egy ősállat inná a Dunát.

(2009:196.)

 

-És most mondd meg nekem, kérlek szépen, mit szólnál ahhoz, ha egy kétméteres, rókapofájú, csontsovány pasas svájcisapkában, szarszínű munkaköpenyben, szandállal a bütykös lábán, behívatna az irodjáába, leültetne, megkínálna egy szem savanyú cukorkával (semmi mással, mert egy smucig disznó!), aztán fülig érő vigyorral kijelenetné neked, hogy drága ifjú barátom, tudja-e, hogy az ember egy bizonyos mértékig maga is felelős azért, melyik  korba születik bele? - kérdezte ünnepélyesen Kornél, bár sejtette a választ. 

(246.)

Volt egy közösen választott apjuk, egy öreg és keserű cseh író, Bohumil Hrabal, akitől megtanulták, hogy a hagyományok semmi másra nem jók, mint sírni és röhögni  rajtuk.

(249.)

Kblog

Címkék: kemény istván

Kísérleti állatok

 2009.10.14. 15:19

A színész olyan állat, akin ellenőrizni lehet a fordításokat. Biológialiag. Ők testi kapcsolatban vannak a szavakkal.

Valére Novarina

 

Címkék: novarina valère

Hátország

 2009.10.13. 14:15

 Nem ágyazok be, mert nem maradna mögöttem hátország.

 agnus

Címkék: 1blogger agnus

megint zsír

 2009.10.12. 19:03

Könnyedre készíteni a zsírt, kevés szebb dolgot tudok elképzelni

(malackaraj)

Címkék: 1blogger péter anna

süti beállítások módosítása