A keze az asztalon, az enyém is… És hirtelen megérinti a kezem, és én az övére teszem a kezem. És így ülünk. De abban a pillanatban, ahogy ez megtörtént, alighogy a kezére tettem a kezem, mindez egyből kevés lett. Látod, nincs egy pillanatnyi boldogság sem. Csak még nehezebb és fájdalmasabb minden.

Gabo, 2006: 179.
ford. Abonyi Réka